Kismama jóga 1. trimeszter
Kismama jóga 1. trimeszter
Az első trimeszterben a kismamák ritkán folytatják a szokásos jóga gyakorlásukat. Ahhoz, pedig, hogy kismama jóga órára jöjjenek ebben az időszakban, még nem érzik magukat eléggé várandósnak a nők. Ebben az írásban elolvashatod a legfontosabb tudnivalókat a kismama jóga 1. trimeszter témaköréről.
Pedig mozogni, jógázni az 1. trimeszterben is lehet.
Lehet mozogni, csak ki akar, ki tud?! A várandósság első harmada sokszor telik úgy, ahogy a könyvekben leírják. A fáradtság, a reggeli, vagy esti rosszullétek ereje nem épp a jógastúdió kapujáig lökik a kismamákat, inkább az otthoni puha kanapéig.
Sok féle élményünk lehet ebben az időszakban. És ahányan vagyunk annyiféle megélése lehet ezeknek a heteknek. Van, aki észre sem veszi hosszú hetekig, hogy gyermeket vár, és ugyanúgy folytatja a jóga gyakorlását, mint korábban. Hiszen semmi sem változott… És van, aki bár évek óta várja a babáját, mégis a hormonok játékától esténként iszonyatosan fáradtsággal és letargiával küzd.
Nyilván az előbbi nők ezalatt az időszak alatt akár intenzív sportot is végeznek, míg mások három hónapig meg sem mozdulnak, ha nem muszáj. És milyen jó is, ha nem muszáj.
Ideális esetben ez az időszak a nemmuszájok időszaka is lehetne. Azaz időszak, amikor megtanulod elengedni azt, amire nincs szükséges, és egyre inkább megérezni a testednek, lelkednek fontos dolgokat.
A mozgás kihívásai az első hetekben
- Könnyen lehet, hogy annyira érzékennyé válnak a melleid, hogy nem esik jól hasonfekvő gyakorlatokat végezni. Ezeket ebben az időszakban inkább mellőzd.
- Ha émelygéssel, hányingerrel küzdesz, kerüld a fordított testhelyzeteket. Nem is feltétlenül azért mert veszélyes lenne, hanem mert nem segítik a rosszullétek csillapítását.
- Sokszor sűrűsösödik a vizelési inger. Ha így van, ne tartsd vissza.
Mikor kezdhetek el (újra) úgy igazán jógázni?
Most mondjam azt, hogy a szülés utána fél vagy inkább egy évvel?! Mert az őszinte válasz talán ez lenne. De inkább azt mondom, hogy ha eddig is gyakoroltál, folytasd a jógát, de kíméletesebben. A jóga eszközei, amúgy is igen széles tárházat biztosítanak számunkra. A várandóságod 8-12. hete között válaszd inkább a relaxációt, meditációt, finomabb légzőgyakorlatokat.
Kismama jóga 1. trimeszter időszakában
Most hagyjuk azokat a napokat, amik a kanapé vonzáskörzetében telnek és nézzük meg, hogy milyen mozgást érdemes/lehet végezni az első trimeszterben, ha pihenésre hívó ajánlásunk ellenére is mozdulnál.
Végezz könnyű, de lágyan átmozgató ászanákat:
- Helyezkedj el térdelőtámaszban és mozgasd át a gerinced. Domboríts és homoríts. (Homorítani már úgysem fogsz sokáig. Azaz fogsz, de a jógaórákon kerülni fogjuk a homorító gyakorlatokat.)
- Szintén térdelőtámaszban párszor emeld el az ellentétes végtagjaid és nyújtózz velük lágyan ellentétes irányba.
- De akár le is ülhetsz egy egyszerű keresztezett lábú ülésben és végezheted így a gerinc átmozgatását előre és hátra.
- Ha már így ülsz, dönts oldalra is párszor, nyújtózz a karoddal.
- És akár nagyon finom csavarásokat is végezhetsz. De ne húzd bele magad a kezeddel, csak lágyan a törzs erejével fordulj jobbra és balra.
Ha több tippre vágysz, és nem bírod jóga nélkül már, akkor gyere el egy kismama jóga óránkra, és gyakorolj kismamáknak is végezhető gyakorlatsorokat.
Mit ne csinálj amíg kismama vagy?
- Ne erőlködj, és ne végezz olyan gyakorlatokat, amik nagy nyomást helyeznek a méhedre és a hasad területére.
- Ez nem a hasprések időszaka. De eljön majd egyszer a navászana ideje újra.
- Ne csak a pszichés, de a fizikai stresszt is kerüld.
- Ne most terheld túl az ízületeket, izmokat, csontokat.
- Vigyázz rá, hogy ne melegedj túl, és ne is száradj ki.
- Figyelj arra, hogy a pulzusszámod ne menjen 140 ütes/perc fölé.
- Az eddig végzett légzőgyakorlatok közül iktasd ki, azokat, ahol van légzés kint vagy benttartás. Már ne gyakorold a nauli kriját se. Maradj inkább a váltott orrlyukas légzésnél, vagy a teljes jógalégzés gyakorlatánál.
KISMAMA JÓGA A II. kerületi JÓGA21 jógastúdióban
Ha szeretnél még több gyakorlatot megismerni, amit akár várandósan az első trimeszterben is gyakorolhatsz, akkor gyere el egy kismama csoportos vagy kismama jóga óránkra, és próbáld ki személyesen.
Ismerd meg kismama jógaoktatónkat!
Kardos Zsuzsi vagyok. Kismama jógaoktató, dúla. Hatha jóga oktatóként végeztem az első jógaoktatói képzést. Mivel a hatha jóga irányából jövök, fontos számomra, hogy kismama jóga óráimon ötvözhessem a hatha jógát a kismama flow jógával a csoport igényeihez, határaihoz igazítva. Az óráimon nem csak a fizikai gyakorlás történik, hanem mini szülésfelkészítőn is részt vehetsz. Ha szeretnél többet megtudni kismama jóga óráimról, akkor katt a linkre.
Tudj meg többet az 2. és a 3. trimeszteri mozgás lehetőségeidről!