Milyen gyakran jógázzunk?

Milyen gyakran jógázzunk?

Milyen gyakran jógázzunk?

Az attól függ, hogy mi a cél. Ha arra vágysz, hogy hetente egyszer kiszakadj a munkából, és befelé figyelj, akkor az is valami. Ugyan a fejlődés nem lesz rohamos tempójú, de biztosan van értelme. Hogy milyen gyakran jógázol, az Tőled fog függeni, de a mi ajánlásunkat itt olvashatod.


Bento egy kíváncsi érdeklődő. A JÓGA21 ablakában lakik a párkányon. Onnan figyel. (Ne keresd, egészen parányi. Nem fogod megtalálni.) Minden órát csendben szemlél. A megfigyelései kérdéseket szülnek. Én pedig megpróbálok válaszolni rájuk.  – Kardos Zsuzsi írása


A tudomány álláspontja körülbelül az, hogy ha fejlődést szeretnél elérni, akkor hetente legalább háromszor minimum 30 percen keresztül mozdulnod kell. Semmiképp nem szeretnék ezzel a tudományos megállapítással vitába szállni, de azt hiszem most mégis megteszem, mivel személyes tapasztalatom az, hogy ha valaki hetente egyszer minden figyelmével vesz részt egy jógaórán, akkor igenis a testében, lelkében változás fog létrejönni.

Te milyen gyakran jógázol?

Változó. Amikor elkezdtem jógázni 2010-ben, hetente egyszer jártam gyakorolni. Ez az egy alkalom is képes volt átalakítani mind a testemet, mind a hozzáállásomat a mozgáshoz. De a mindennapos gyakorlás csak azután jött el, miután elvégeztem az első oktatóképzést. A mai napig hullámzik a gyakorlásaim gyakorisága és az intenzitás is. Bevallom jógaoktató létemre is vannak kihagyott időszakok, és van olyan időszaka is az évnek, amikor napi több óra is belefér.

Akkor én szerinted milyen gyakran jógázzak?

Ha most kezded, nézz el hetente egyszer egy órára, és ha szeretnél otthon is gyakorolni, kérj az oktatótól pár tippet, pár gyakorlatot, amit otthon is tudsz végezni. Mi a JÓGA21 oktatói biztosan segítünk a gyakorlóknak ebben. Sőt, én gyakran készítek felvételt az óráimról, amit megosztok az órán lévő gyakorlókkal, pont azért, hogy otthon is tudjanak rendszeresen gyakorolni.

Szóval hetente egy vezetetett óra biztosan jól jön. És legyen egy 20-30 perces gyakorlatsor, amit vagy mindennap, vagy, amikor időd engedi végig csinálsz. Ha ez a rend kialakult, akkor lépj tovább azzal, hogy a 20-30 percet egyre elkezded növelni. De figyeld meg, kívánni is fogod!

Ez a mennyiség – így az elején – tartható azt hiszem. Bár nem tudom meddig…

Segítheti a kitartásod ha  a hét 6 napján gyakorolsz, és mindig tartasz egy nap pihenőt. Így folytasd egészen a nyolcadik hétig, amikor ne egy napot, hanem egy egész hét pihenőt iktass be.  Ugyanis a fejlődéshez elengedhetetlenül fontos a pihenés, a regenerálódás is. Sokszor ezeken a napokon érik össze az addigi gyakorlásod. Persze ezeken a napokon is gyakorolhatsz jógát, csak nem az ászanázás részét, inkább relaxálj, meditálj, végezz légzőgyakorlatokat. Ha ezeket a szüneteket megtartod, akkor a a kitartásod is nőni fog – vágyni fogsz újra szőnyegre állni, és nem lesz kérdés, hogy meddig tartod fenn a mindannapi gyakorlást az életedben. Ha pedig jönne egy hullámvölgy, akkor csak telepedj le a szőnyegre, és vedd fel a jógamudra helyzetét. Az majd segít újra elindulni felfelé.

Jógamudra?

Igen, de erről majd egy másik posztban…

HATHA JÓGA A JÓGA 21-BEN

Egyre többet tudsz már a jógáról. Ha velünk indulnál a jóga útján akkor nézd meg órarendünket, és kezdj el jógázni, vagy csak folytasd velünk az ismerős gyakorlást!

Ebből az írásból megtudhattad, hogy milyen gyakran érdemes jógázni.

Ha érdekel más írás is a jógáról, akkor nézz körül itt:

 

  • Ha új gyakorlóként jössz stúdiónkban, fogadd szeretettel az alábbi kupont („ITTVAGYOK”), amit a kedd és péntek délelőtti...

  • Ha a JÓGA21 egy egyéves baba lenne… A legtöbb jógastúdió ebben a korban már ügyesen lépeget, ha fogják a kezét! Ön...

  • Nagymamám babonás volt. Azt mondta, azért érdemes jól érezned magad az év utolsó napján, mert amilyen lesz a szilveszter...

CÍMKE:


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás