Kismama jóga Budapest

Kismama jóga Budapest

Kismama jóga Budapesten

Ismerd meg a JÓGA21 kismama jóga óráit! Ha kismama jóga órát keresel Budapesten, ha szeretnél kis létszámú csoportban, otthonos környezetben gyakorolni várandóságod alatt is, akkor szeretettel várunk kismama jóga óráinkra.

Folytasd Te is a jóga gyakorlását kismamaként is, vagy kezd el épp most valami újat!

Amikor több, mint 10 éve – első gyermekem születése előtt – Budapesten kismama jóga órát kerestem, már egy éve rendszeresen jógáztam. Ugyan nem voltak mindennapos gyakorlásaim, de minden héten hétfőn ott voltam a Budai Asramban lévő kezdő jógatanfolyam óráin. A gyakorlások átalakították a testemet, lelkemet. Így teljesen egyértelmű volt, hogy a jóga gyakorlását kismamaként is folytatni szeretném.

Ha nem is lesz túl nehéz, de mély igen.

Nem keresgéltem sokáig, a már ismert helyre mentem vissza, de ekkor már kismamáknak szóló jóga órára. Vágytam rá, hogy ezek az órák visszaadják a klasszikus hatja jóga gyakorlás sajátosságát. Nem így történt. A várandóságom végén is túl könnyűnek éreztem az alkalmakat, ráadásul a jóga igazi mélységét sem adták vissza.

Kismama jóga Budapesten személyre szabva

Ezért is voltam biztos abban, hogy kismama jógaoktatóként más jellegű órákat szeretnék tartani. Olyan órákat, amiket a terhesség bármelyik hetében lehet gyakorolni, mégis megtörténik az az elmélyülés, amit egy klasszikus hatha jóga órán megtapasztalhat a gyakorló.

A gyakorlatokat mindenki a saját határaihoz igazíthatja. Nyilván ez egy hatha jóga órán is így van, de a kismama jóga órákon különösen fontos. Minden hét más. (Sokszor minden nap, minden perce is…) Minden kismama teste és lelke is más. Ezért arra bíztatom a gyakorlókat, hogy minden alkalommal úgy mozduljanak, ahogy éppen akkor szükségük van rá, és nyilván ezáltal arra is, hogy felismerjék a szükségleteiket. Ha áramló könnyed, puha mozdulatokat kíván, akkor mozduljon úgy, ha viszont épp határtologatós nap van, akkor nyújtózzon addig, amíg a határai ezt lehetővé teszik.

Ha érdekel, hogy mi történik egy kismama jóga óránkon, akkor katt ide, és tudj meg több részletet. Ha pedig bejelentkezni szeretnél, akkor az órarendünkben online tudsz regisztrálni az alkalomra.

Kismama jóga a budapesti JÓGA21-ben

A JÓGA21 egy budapesti jógastúdió. Egy pici tér. A legpontosabb kifejezés rá: lakásstúdió. Kényelmesen 6-8 gyakorló fér el óráinkon. Ezért arra számíthatsz, hogy letisztult, otthonos környezetben gyakorolhatsz kis látszámú óráinkon.

Kardos Zsuzsi - jógaoktató

Magán kismama jóga

Ha a csoportos óra helyett egyedül gyakorolnál, vedd fel a kapcsolatot a JÓGA21 házigazdájával,  Kardos Zsuzsi kismama jógaoktatóval, hogy egyeztessetek egy megfelelő időpontot. Zsuzsi óráin nem csak fizikai szinten készülhetsz a szülésre, de dúlaként fel is készít a szülésre, és akár a nagy napon is melletted áll.

 

 

A gyakorlóink így látnak minket

 

Julie Mallász (Julie)
Julie Mallász (Julie)
2023-07-28
Örülök, hogy rátaláltam erre a jógastúdióra, kismamaként az egyik kedvenc programom volt Zsuzsi óráira járni! Az órákon a jóga mellett a beszélgetések és a szülésre felkészítő történetek is sokat segítettek.
Gréta Nagy
Gréta Nagy
2023-07-26
Zsuzsi kismama jóga órái csodálatosak, mindenkinek ajánlom, sokat segít a szülésre való felkészülésben. A stúdió is tiszta, szuperül felszerelt.
Verebics Ilka
Verebics Ilka
2023-07-26
A második trimeszterben kezdtem el kismama jógára járni Zsuzsihoz. Az első perctől kezdve komfortosan és jól éreztem magam az óráin. Változatosak, minden kismama adott időszakának megfelelőek. Külön figyel arra, ha kint hőség van, ne terheljen túl minket és, ha úgy ítéli meg, most jobban bírjuk, intenzívebb órát tart. Nagyon szeretem, hogy mintha hazajárnánk, ismerjük egymást, követjük a másik állapotát, együtt izgulunk a születendő babákért és várjuk az újabb találkozást. Meghitt és bensőséges légkörben töltődhetünk testileg és lelkileg az órákon.
Tamara Nagy
Tamara Nagy
2023-04-02
Amikor év elején studiót kerestem, ahol oktathatnék, első ránézésre szerelem volt a Jóga21 - családias, kellemes hangulatú, jól felszerelt. Tovább fokozta az örömöt a Zsuzsival való találkozás, és a rengeteg segítség amit azóta tőle kaptam, hogy én is elindíthassam itt az óráimat. Gyertek, legyetek ti is részesei ennek a csoda kis helynek, közösségnek! 🙂
Anna Mécs
Anna Mécs
2023-04-02
Zsuzsival a kismamajógán ismerkedtem meg. Akkor már több oktatónál megfordultam, de Zsuzsinál ragadtam - mert nála találtam meg azt a komplex testi és lelki élményt, amely segített a várandósság alatt egyensúlyban maradni, és a szülést is pozitívan, tevőlegesen, mégis elengedve megélni. Most a szülés utáni jógán, már a babával együtt veszek részt, ott is ezt kapom: biztonságot, otthonosságot és professzionalitást.
Barbara Ujházi-Barucza
Barbara Ujházi-Barucza
2023-03-31
Kismama jogára járok, szuper órákat tart Zsuzsi, változatos, hatékony. Csak ajánlani tudom.
Adrienn Viktória Molnár
Adrienn Viktória Molnár
2023-03-30
Jól felszerelt, tiszta stúdió, ahol minden apróságra is odafigyelnek. Zsuzsi órája professzionális, őszintén ajánlom mindenkinek, aki jógázni szeretne. Örömmel járok ide minden alkalommal 🙂
CÍMKE:


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás