
Két éves szülinapi buli
Ha egy két éves gyermek fejlettségi szintjéhez hasonlítanák a JÓGA21 fejlődését, akkor elégedettek lehetnénk az alábbiak szerint:
- A látása vezérli a felfedezést.
Stimmel. Októként igyekszünk szemmel tartani benneteket.
- Megérti és végrehajtja az egyszerű kéréseket
Kérés esetén bármikor tartunk intenzív, vagy épp nyújtózós órát. - Tornyot épít háromnál több tárgyból, játékból.
Inkább emberekre építek az órákon. A háromnál több általában stimmel. - Be tud illeszteni három formát (kör, négyzet, háromszög) a megfelelő helyre (résbe).
Sőt be tudunk illeszteni karokat, lábakat is megfelelő helyre (résre). - Megérti az egyszerű szóbeli, illetve testbeszéddel megmutatott közléseket.
Egy-egy ászana utáni testhelyzet, arckifejezés mindent elárul. Mindent értünk. - Képes az általunk teremtett közös figyelmi helyzetekben bennmaradni akkor is, ha azok egy harmadik tárgyra vagy személyre irányulnak.
Még akkor is, ha épp 19.00-es óra kezdésnél egyszerre ugat a szomszéd kutya és zúg a harang, még akkor is… - Kettős utasításokat is megért és képes végrehajtani.
Legyen gerinc fókuszú óra, de nyissunk csípőt?! Ok, menni fog. - Megjelennek a kétszavas, távirati stílusú mondatok.
Lazíts, lélegezz. Pipa. - Felfigyel azokra az eseményekre, melyek a családban uralkodó szokásokat, szabályokat megsértik.
Igen, ez is megy már: feltűnik, ha az órán valaki túl sokat figyel kifelé, vagy épp állandóan dumál a másikhoz. - Egyre többször és biztosabban utánozza a felnőttek cselekvéseit.
Igyekszünk a nagyobb stúdióktól tanulni, de a családias hangulat marad! - Jelzi, ha pisis, kakis.
Stimmel. - Lenyalja az ajkán maradt ételt.
Mindig. - Egy kézzel is tudja tartani a poharat, amikor iszik.
Akár savászanában is. - A kanalat megfordítás nélkül a szájához tudja vinni.
Sokat gyakoroltuk, de ez is megy. - Felvesz egyszerű ruhadarabokat, karját be tudja dugni a ruha ujjába.
Néha még kicsit összekuszálódnak a dolgok, de haladunk ezzel is. - Labdát rúg.
Most, hogy van a stúdióban pilates labda, nincs akadálya. - A lépcsőn kapaszkodva mellélépéssel jár.
Mindig gyalog járunk fel, sőt már váltott lábbal… Gondolom Ti is… - Tud futni.
Végülis nincs messze a Sziget. - Helyben ugrik és/vagy leugrik.
Olykor lefelénézőből előfordul. - Csavaró mozdulatot is utánoz, kupakot lecsavar.
A héten is volt sarvangasana. Ez is pipa. - Magas tornyokat épít.
Sőt, terveket is szővünk a harmadik évünkre!
Szóval, van mit ünnepelni. Gyertek 18.30-ra, és Om-mozzunk 108-szor 19.00-tól, ünnepeljük a jógát, és a JÓGA21 gyakorlóterét!
Ahogy felénk mondják: Ha hoztok esztek, ha jöttök lesztek, de persze én is készülök falatkákkal, teával, és pici programmal is. Az ajtók 18.30-kor nyílnak, és kifulladásig nyitva is tartanak, jöjjél bármikor is az este folyamán. Mi ott leszünk.
Ajándék
Ha van kedved a JÓGA21 minikönytárát egy jó könyvvel (és csakis jóval) bővíteni, akkor várjuk a felajánlásokat leginkább a jóga, meditáció, pránajáma, várandósség, szülés, szoptatás, élet és halál témájában.
Regisztráció
Ha a weboldalon regisztrálsz, akkor látjuk, hogy komoly a szándék. Köszi, ha megteszed, így láthatjuk, hogy lássuk pontosan, hány darab kukoricaszemet kell kipattogtatni a nagy napon.