TINIJÓGA 2. KERÜLET

Gyere és gyakoroljunk együtt tinijóga óránkon a 2. kerületi JÓGA21 jógastúdiónkban!

Tini jóga

JÓGA GIMNAZISTÁKNAK A JÓGA21-BEN

Ha 14 és 19 között vagy, ez az óra neked szól.

A csoportba fiúk és lányok jelentkezését is várom.

Röviden a jóga: lélegzés, nyújtózás, feszítés, lazítás, nyújtás, relaxálás, meditáció.

Ha az órarendi óra épp nem jó, hívj és egyeztessünk a te csoportotoknak egy időpontot a JÓGA21-ben!

Tini jóga 2. kerület
Kardos Zsuzsi - jógaoktató

Tini vs. Klasszikus hatha

Miben különbözik a tini jóga a klasszikus hatha jóga órától?

„Kicsit azt remélem, nem sokban. Rövidebb az óra, mert míg egy klasszikus hatha jóga 90 perc, a tinijóga csak 75 perc. Az óra eleje nem rögtön csenddel, csendesedéssel kezdődik, hanem rövid nyitókörrel, hogy tudjunk kapcsolódni, hogy megoszthasd, hogy milyen pakkal érkeztél az órára, és ha úgy a jó, később le is tudd tenni. Maga a gyakorlás viszont szinte ugyanolyan. Hacsak nem többet nevetünk, mint egy klasszikus hatha jóga órán vagy épp többet vagyunk csendben, mint a hagyományos órákon. Rajtunk múlik a kitűzött cél és az oda vezető út is.

 

Egy biztos, egy jól kiválasztott célt a jóga technikával könnyebb elérni. Mert fizikai testgyakorlatoktól fókuszált leszel és tudatos. Először csak az órák bizonyos részein, de előbb utóbb az egész órán, és ha rendszeresen gyakorolsz, akkor ez képesség a hétköznapi életedben is megmutatkozik. Könnyebben küzdhetsz meg a stressz helyzetekkel, felszabadultabban élheted a mindennapokat. Nekem legalábbis a jóga ezen a területen (is) sokat adott.”

 

Kardos Zsuzsi, tini jógaoktató

JÖHETEK KLASSZIKUS HATHA JÓGA ÓRÁRA IS?

Igen.

Igen.
Gyere, ha vágysz 90 perc gyakorlásra.
Befelé figyelésre.
Erősítésre, nyújtásra, ellazulásra.
Légzőgyakorlatokra.
De akár meditációs technikákat is megismerhetsz.

MI TÖRTÉNIK VELED, HA GYAKOROLSZ?

Tudatosabb leszel.
Javul a testtartásod és a belső tartásod.
Jobb lesz a közérzeted.
Magasabb, erősebb, vékonyabb és hajlékonyabb leszel.
Rugalmasabb leszel testben és lélekben.
Ha kell nyugodtabb leszel, de ha arra van szükséged koncentráltabb és kitartóbb.

Miért?

Miért JÓGA21?

Röviden azért, mert ez a ház 21. lakása. De persze másért is. A klasszikus hatha jógában és a flow gyakorlásokban is, a légzőgyakorlatokban, mantráknál és meditációs technikáknál is sokszor a 21-es ismétlésszámmal gyakorlunk. Ezért.

Tinijóga

HOGY ÉPÜL FEL EGY TINIJÓGA ÓRA?

Rövid beszélgetéssel, nyitókörrel indítjuk az alkalmat. 

Ráhangolódás, elcsendesedés következik, ahol a légzés figyelése lesz a fókuszban.

Jönnek az jóga ászanák, azaz jóga pózok. Ez teszi ki a jógaóra jelentős részét.

Szinte minden alkalommal gyakorlunk légzés technikákat is.

Minde óra relaxációval zárul.

Az órát tarja

Kardos Zsuzsi
tinjóga-, meditáció-, pránajáma oktató

Az alkalom hossza

75 perc

GYAKORLÓINK SZERINT.

Julie Mallász (Julie)
Julie Mallász (Julie)
2023-07-28
Örülök, hogy rátaláltam erre a jógastúdióra, kismamaként az egyik kedvenc programom volt Zsuzsi óráira járni! Az órákon a jóga mellett a beszélgetések és a szülésre felkészítő történetek is sokat segítettek.
Gréta Nagy
Gréta Nagy
2023-07-26
Zsuzsi kismama jóga órái csodálatosak, mindenkinek ajánlom, sokat segít a szülésre való felkészülésben. A stúdió is tiszta, szuperül felszerelt.
Verebics Ilka
Verebics Ilka
2023-07-26
A második trimeszterben kezdtem el kismama jógára járni Zsuzsihoz. Az első perctől kezdve komfortosan és jól éreztem magam az óráin. Változatosak, minden kismama adott időszakának megfelelőek. Külön figyel arra, ha kint hőség van, ne terheljen túl minket és, ha úgy ítéli meg, most jobban bírjuk, intenzívebb órát tart. Nagyon szeretem, hogy mintha hazajárnánk, ismerjük egymást, követjük a másik állapotát, együtt izgulunk a születendő babákért és várjuk az újabb találkozást. Meghitt és bensőséges légkörben töltődhetünk testileg és lelkileg az órákon.
Tamara Nagy
Tamara Nagy
2023-04-02
Amikor év elején studiót kerestem, ahol oktathatnék, első ránézésre szerelem volt a Jóga21 - családias, kellemes hangulatú, jól felszerelt. Tovább fokozta az örömöt a Zsuzsival való találkozás, és a rengeteg segítség amit azóta tőle kaptam, hogy én is elindíthassam itt az óráimat. Gyertek, legyetek ti is részesei ennek a csoda kis helynek, közösségnek! :)
Anna Mécs
Anna Mécs
2023-04-02
Zsuzsival a kismamajógán ismerkedtem meg. Akkor már több oktatónál megfordultam, de Zsuzsinál ragadtam - mert nála találtam meg azt a komplex testi és lelki élményt, amely segített a várandósság alatt egyensúlyban maradni, és a szülést is pozitívan, tevőlegesen, mégis elengedve megélni. Most a szülés utáni jógán, már a babával együtt veszek részt, ott is ezt kapom: biztonságot, otthonosságot és professzionalitást.
Barbara Ujházi-Barucza
Barbara Ujházi-Barucza
2023-03-31
Kismama jogára járok, szuper órákat tart Zsuzsi, változatos, hatékony. Csak ajánlani tudom.
Adrienn Viktória Molnár
Adrienn Viktória Molnár
2023-03-30
Jól felszerelt, tiszta stúdió, ahol minden apróságra is odafigyelnek. Zsuzsi órája professzionális, őszintén ajánlom mindenkinek, aki jógázni szeretne. Örömmel járok ide minden alkalommal :)

HOGY KÉSZÜLJ AZ ELSŐ JÓGAÓRÁDRA?!

Kérlek, az óra előtt 2 órával ne egyél, maximum valami könnyű ételt fogyassz és egy órával előtte nagy mennyiségű folyadékot ne vegyél magadhoz.

Az óra közben általában nincs szükség folyadék bevitelre , de ha neked mégis van, akkor legyen maximum egy-egy korty víz.

Az órát mindig pontosan kezdjük. Legyél ott te is egy pár perccel az óra előtt.

Az órára kényelmes öltözetben gyere.

Ha nem jelent számodra gondot, gyakorolj mezítláb.

Jóga matracra vagy más eszközre nem lesz szükséged, de nyugodtan hozz, ha saját szőnyeged otthonosabb.

Az öltözőben van szekrény. A telefonodat nyugodtan kint hagyhatod.

Ha bármi egészségügyi, mozgásszervi problémával érkezel, jelezd felénk mindig az óra elején.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás