Ugyanúgy, csak lágyabban!
2025-es Lelépek női jógás elvonulás

Ahogy az autóba is mondtam hazafelé, volt egy elhatározásom erre az évre: Mindent ugyanúgy, mint 2024-ban csak lágyabban. Jógaoktatóként a legegyszerűbb út ehhez, ellágyítani a saját gyakorlást. Mert az élet sokszor olyan, amilyenek a gyakorlásaink. Ha túl tolod a szőnyegen, gyakorta az élet is túl pörög. Vagy ha épp nem állsz szőnyegre egy ideig, akkor olyan, mintha az élet is leállna. És persze vannak kivételes időszakok is, amikor minden épp fordítva történik, mint ahogy azt várnánk.

Adódna a kérdés, hogy min feszül egy jógaoktató, min kell lágyítani? Attól függ, milyen típus. Ha szorongó, akkor bármin. Én pedig az vagyok. Túl intenzív volt az óra, az a baj, túl sokan voltak rajta, az a baj, elmaradt egy óra, az a baj… „Hogyha belelátok a fejedbe, az a baj. De ha nem látok bele a fejedbe, az a baj.”

Az idei év utolsó elvonulása sikerült talán a leglágyabbra az eddigiek közül. Na nem a gyakorlások intenzivitása miatt, hanem igyekeztem magamból elengedni a görcsösséget. Nem baj, ha nem tudjuk rögtön elfoglalni a szobáinkat. Nem baj, ha ehhez változtatni kell a programon. Nem baj, hogy nem én melegítem meg az ételt. Nem baj, ha nem elég meleg épp időre a szauna. Mert ráérünk, ráérünk megérkezni, elindulni, enni és a melegben kiolvadni. Nem történik semmi, ha dolgok nem épp úgy alakultak, ahogy elterveztük, és épp ettől az elfogadástól, megengedésből jön létre a vágyott cél, a lágyság, békesség, megérkezettség érzete.

Lágyságot hozott az is, hogy kevesen voltunk. Ráadásul magunk között. Eddig minden táboromba volt egy teljesen ismeretlen, most pedig mindenki már szinte régi ismerősnek számított. Ezért volt lehetőségem arra, hogy lelassuljak és ne akarjak az elvonulás minden pillanatában valamit átadni, elérni. És azt remélem, hogy a görcsös elvárásoktól való mentesség, hozott egy olyan fajta nyugalmat, amit ha sikerült megtapasztalni, akkor már megérte. Elengedni a törekvéseket és csak lenni. Lágyan mozdulni, ülni, figyelni, vagy épp már figyelni se.

Az persze egy kérdés, hogy akkor hogy a bitangba lett a saját elvonulásomtól ilyen izomlázam… Szóval nincs más hátra, mint gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Jövőre is így teszünk.