Őszi kezdő jógatábor

2024. október 10-13. között

15%-os last minute kedvezménnyel!

A TERV

A tábor célja, hogy az alapvetően kezdőknek szóló fizikai gyakorlatok erőssé, rugalmassá és hajlékonnyá tegyenek, míg a jóga más eszközeinek segítségével egyre közelebb kerülj egy csendes, békés állapothoz.

 

MIK IS EZEK AZ ESZKÖZÖK?

Minden reggel finom mellkasnyitással, légző-, illetve pránajáma gyakorlatokkal ébredünk, a napközbeni gyakorlások alatat pedig   meditációs technikákat ismerhetsz meg. Ebben a táborban hangsúlyos szerepet kapnak a mantrák.

 

FELVÉTELEK

A tábori gyakorlásokról felvétel készül, amit minden résztvevő egy éven keresztül elér a Youtubon a gmail-es fiókja használatával. Közel 800 perc gyakorlás felvételére tudsz a tábor után is gyakorolni online.

 

KINEK AJÁNLOM EZT A JÓGATÁBORT?

A tábort egyaránt ajánlom teljesen kezdő és haladó gyakorlóknak is. A több napon keresztül tartó intenzív gyakorlás remek lehetőség a kezdők és a haladók számára is, hogy elmélyüljenek a jóga különböző technikáiban, ezzel együtt mélyebb ismeretet szerezzenek önmagukról.

 

MIT CSINÁLUNK, AMIKOR NINCS GYAKORLÁS?

Ki, mit… Beszélgetünk, olvasunk, pihegünk, lógatjuk vagy épp járatjuk a lábunkat, zenét hallgatunk vagy csendben vagyunk. És persze a mostmár hagyományosnak tekinthető (opcionális) közös sütisütés is lesz.

 

MI AZ AZ ERDŐFÜRDŐ?

Az erdőfürdő* egy vezetett relaxációs séta a természetben. Éber, tudatos elmerülés a természet atmoszférájában. A sétát a JÓGA21 oktatója Nagy Tamara vezeti.

 

MIT ESZÜNK?

A vega meleg ebédet a háziak biztosítják számunkra. (Kisebb létszám esetén ez változhat, de a vega menü biztosan számíthatsz.)  Ha ételallergiád lenne, kérlek jelezd a jelentkezéseddel egy időben! A hideg reggelit és hideg vacsorát közösen tervezzük meg, és készítjük el saját magunk számára. Számíthatsz: tejre, gabona italra, joghurtra, müzlire, tojásra, sajtokra, kenceficékre, péksüteményekre, sok zöldségre és még több gyümölcsre. Igen, édesség is lesz.

 

KI, HOL ALSZIK?

A gyakorló térrel egy házban több szoba is van. Létszámtól függően vagy 2 vagy 4 ágyas szobákban fogunk aludni.

 

MIT HOZZ MAGADDAL?

  • Jógaszőnyeget
  • Egy meditációs párnát, jóga téglát (vagy csak egy nagy méretű vastag könyvet)
  • Hevedert (vagy egy erős kendőt)
  • Plédet, amivel takarózni tudsz a relaxáció alatt
  • Kényelmes öltözéket
  • És olyan pici vízhatlan ülőalkalmatosságot, amin az erdőben is tudsz ücsörögni nedvesebb idő esetén is.

(Ha valamelyik eszközre szükséged lenne, és nincs a birtokodban, akkor kérlek jelezed, és igyekszünk kisegíteni, ha módunkban áll.)

 

LEUTAZÁS

A leutazás egyénileg történik, de a tábor előtti napokban segítünk a telekocsis rendszer megszervezésében.

A TÁBORT TARTJA

Kardos Zsuzsi

Kardos Zsuzsi, jóga-, meditáció-, és pránajámaoktató

Helyszín címe

Belsőörs – Ház lélekkel
Felsőörs, Hóvirág u. 24, 8227

Ha kérdésed lenne a táborral kapcsolatban, hívj fel minket!

+36206628300

AZ ERDŐFÜRDŐT TARTJA

Nagy Tamara

Nagy Tamara, jógaoktató

'23 Őszi jógatábor

HA ÉRDEKEL MILYEN IS EGY JÓGATÁBOR A JÓGA21 SZERVEZÉSÉBEN, AKKOR OLVASD EL 2023-AS ŐSZI VAGY A 2024-es PÜNKÖSDI JÓGATÁBORUNK BESZÁMOLÓJÁT!

De akár le is gyakorolhatod a felvételekről a korábbi táborainkat.

A TÁBOR PROGRAMJA
  • CSÜTÖRTÖK

    • 10.30-ig Érkezés
    • 11.00-12.30 Hatha jóga
    • 13.00 Ebéd
    • 16.00-17.30  Hatha jóga
    • 18.00 Vacsora
    • 19.30 Esti közös vezetett beszélgetés

  • PÉNTEK

    • 7.00-8.00 Mellkasnyitás légzőgyakorlatokkal
    • 8.15 Reggeli
    • 10.30-12.00 Hatha jóga
    • 12.15 Ebéd
    • 16.00-17.30 Hatha jóga
    • 18.00 Vacsora
    • 19.30 Bodywork ihletettségű játékok

  • SZOMBAT

    • 7.00-8.00 Mellkasnyitás légzőgyakorlatokkal
    • 8.15 Reggeli
    • 10.30-12.00 Hatha jóga
    • 12.15 Ebéd
    • 16.00-17.30 Hatha jóga
    • 18.00 Vacsora
    • 19.30 Esti közös vezetett beszélgetés

  • VASÁRNAP

    • 7.00-9.30 Integrált gyakorlás
    • 9.45 Reggeli
    • 12.00 Hazindulás

*Az erdőfürdő időpontját a helyszínen az időjárástól függően tűzzük ki.

PROGRAMON KÍVÜLI PROGRAMOK

 

  • 108 napüdvözlet (péntek délelőtt közvetlenül a reggeli gyakorlás után – csak haladó gyakorlóknak)
  • Süti sütés
  • Közös vagy önálló séta az erdőben, patak parti ücsörgés
  • Pirkadat szemlélése

A TÁBOR ÁRA

4 nap, 3 éjszaka, teljes ellátással, önálló leutazással

 

  • 139.000.- helyett 118.500.- last minute kedvezménnyel
  • Kétágyas szoba felár: 39.000.-/szoba

A programra jelentkezni itt tudsz! A helyed 65.000 forint befizetésével tudod biztosítani. Lemondás esetén, ha minden helyet sikerül feltöltenünk, akkor a pénzt visszautaljuk számodra. Kérlek, a fennmaradó összeget a tábor első napjáig rendezd! A tábort 8 jelentkezőtől tudjuk megtartani. A maximális létszám 15 fő.

 

A programváltozást nem tervezzük, de a jogát fenntartjuk.

Őszi jógatábor 2024

Kezdőknek és haladóknak

Hogy lehet ezt egyszerre? A tapasztalat az, hogy a már haladónak mondható gyakorlók nagy erővel húzzák fel a kezdőket, akár már az első gyakorlás közben is. Persze fontos kérdés, hogy kit mondhatunk kezdőnek és kit haladónak. Az én óráimat amiatt mondhatjuk kezdő órának, mert nincs olyan gyakorlat, amit ne tudna bárki elvégezni, vagy legalább ne tudna elindulni az úton az ászana (testhelyzet, póz) felé. Mégis haladónak nevezhetünk bizonyos óráimat, mert az ászanákban olyan elmélyüléssel helyezkednek bele a gyakorlók, ami haladó koncentrációt igényel. Szóval ez a tábor azoknak szól, akik egyszerű ászanákon keresztül szeretnék megismerni a jóga, és ezzel együtt a saját mélységüket is.

 

Majdnem 10 év gyakorlás után tapasztaltam meg, hogy az elmélyült csendes gyakorlásokat is megszakíthat harsány nevetés. A jógaóra alatti nevetés nem szentségtörés. Sőt. Ráadásul egy-egy mosolygós pillanat után még fókuszáltabb tud lenni a gyakorlás. A hatha jógában erővonalak mentén mozdulunk. Az ellentétekből igyekszünk egyensúlyt képezni. Így törekszem én is, hogy az óráimon a nevetés, a komolyság, az intenzív gyakorlás és az ellazulás is egyensúlyt teremtsen.

– Kardos Zsuzsi

HA SZERETNÉL VELÜNK TARTANI, AKKOR JELENTKEZZ BE MÁR MOST KEDVEZMÉNYES ÁRON A 2024-es ŐSZI KEZDŐ JÓGATÁBORUNKBA!

JELENTKEZZ BE ITT!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás