Anya-Fia jóga

Anya-Fia jóga – 2024. január 28. 16.00

Ha szeretnétek egy kapcsolódós anya-fia délutánt tartani, akkor gyere el fiaddal egy 75 perces anya-fia jóga gyakorlásra. Szeretettel várlak Téged és 8-12 év körüli fiadat a következő alkalomra a JÓGA21 – Jóga mini közösségi térbe.

Anya-fia jóga

ENNEK A GYAKORLÁSNAK TÖBB CÉLJA IS VAN

Ha rendszeresen jógázol most megoszthatod a gyakorlás élményét fiaddal is.

De mégsem egy hagyományos hatha jóga órára számíts, mert ezen az alkalomon helyet kapnak a páros ászana gyakorlatok, páros légző gyakorlat, de még csoportos gyakorlásra is számíthasz.

Ehhez az órához nem szükséges korábbi jógás élmény. Lehet ez akár életetek első jóga órája is.

És ha már nem először jöttök gyakorolni, akkor tudhatod, hogy több ismerős gyakorlat is lesz az előző órákhoz képest, de sok újdonságra is számíthatsz.

A cél, hogy együtt mozogjatok, kapcsolódjatok, összehangolódjatok. Hogy meg tudjátok figyelni egymás rezdülését, egymás erősségét vagy épp gyengeségét, és hogy ebben a folyamatban segíteni tudjátok egymást.

Kardos Zsuzsi - jógaoktató

A jóga  most „csak” eszköz

Sokszor felmerül a kérdés, hogy jógáznak-e nálunk a gyerekek. A válasz sok-sok éven át az volt: nem. Ami persze csak részben igaz, mert mind két gyerekem járt ovis jógára Kuti Judit óráira, és mondhatom szívből szerették. De utána jött jó sok év kihagyás. 2023-ban a JÓGA21 nyitásának évében megváltozott valami. 9 éves fiam és 12 éves lányom is előfordulnak óráimon. Ha még nem is mondhatom róluk, hogy rendszeres gyakorlók, de a mag el lett ültetve.

 

Ezek az anya-fia jóga gyakorlások viszont másról szólnak. A hatha jógát „csak” ezsköznek használjuk arra, hogy kapcsolódjunk. Hogy egymáshoz érjünk, hogy szervezett körülmények között billentsük ki a másikat az egyensúlyából, vagy épp segítsük őt abban, hogy megtalálja azt. És a segítség két irányú. Anyától fiúig, fiútól anyáig jár, mint ahogy az óra végi relaxáció közben a takaró alatti ujjacskák is.

HOGYAN ÉPÜL FEL EGY PÁROS JÓGAÓRA?

Szinte úgy, hogy egy hagyományos hatha jóga óra is:
  • Ráhangolódás
  • Légzőgyakorlatok párban
  • Ászana gyakorlás önállóan, párban, olykor csoportban
  • Levezetés
  • Relaxáció

MIT HOZZATOK MAGATOKKAL?

Leginkább magatokat és kényelmes ruhát. A stúdióban minden szükséges eszközt (jógaszőnyeget, meditációs párnát, hevedert, jógatéglát) biztosítunk számotokra.

TESÓÜGY

Az alkalomra maximum 4 anya-fia párost várunk. Mivel az anya-fia jóga egy alapvetően páros gyakorlatokra épülő óra, így kérlek csak egyik fiadat hozd magaddal, a másik gyermekeddel pedig egy következő gyakorlásra gyertek el!

Jelentkezz be!

Az alkalmat előre online tudod fizetni, így a helyszínen már csak a jógáé a főszerep. A részvételi szándékodat mindenképp erősítsd meg a regisztrációval, így tudjuk biztosítani számodra a helyed. Érkezzetek az óra előtt 15 perccel, hogy legyen idő átöltözni, kényelmesen megérkezni.
Az órát tartja: Kardos Zsuzsi és segítője Galambos Ábel

Oktatóként sokszor szórakoztató is tud lenni egy-egy óra. Én mégis ezekben az alkalmakban is a mélységet szeretem. Egy-egy elkapott összepillantást anyák és gyermekek között, nagy nevetéseket, az egyensúly keresését és megtalálását, és a relaxáció alatt összeérő ujjakat.

Kardos Zsuzsi

HOGY KÉSZÜLJ AZ ELSŐ ANYA-FIA JÓGA ÓRÁDRA?!

Kérlek, az óra előtt 2 órával ne egyél, maximum valami könnyű ételt fogyassz és egy órával előtte nagy mennyiségű folyadékot ne vegyél magadhoz.

Az óra közben általában nincs szükség folyadék bevitelre , de ha neked mégis van, akkor legyen maximum egy-egy korty víz.

Az órát mindig pontosan kezdjük. Legyél ott te is egy pár perccel az óra előtt.

Az órára kényelmes öltözetben gyere.

Ha nem jelent számodra gondot, gyakorolj mezítláb.

Jóga matracra vagy más eszközre nem lesz szükséged, de nyugodtan hozz, ha saját szőnyeged otthonosabb.

Az öltözőben van szekrény. A telefonodat nyugodtan kint hagyhatod.

Ha bármi egészségügyi, mozgásszervi problémával érkezel, jelezd felénk mindig az óra elején.

A KÖVETKEZŐ ALKALOMRA ITT TUDSZ BEJELENTKEZNI



A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás